Kukorica krémleves

2013-01-16
  • Hány főre: 4
  • Előkészítés: 20 perc
  • Főzési/Sütési idő: 25 perc
  • Elkészítés: 45 perc

Mostanában elég sok krémlevest csinálok, sokkal jobban csúsznak ezek a tejszínes levesek, mint bármelyik másik és ráadásul laktató is.

Ezeket szerezd be:

  • 3 krumpli
  • 2 konzerv kukorica
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só, bors ízlés szerint
  • 1 tk kakukkfű
  • 2 dl tejszín
  • 1/tk őrölt kömény
  • 10 dkg szalonna
  • 1 leveskocka

1. lépés

A szalonnát apró kockákra vágjuk, majd elkezdjük megpirítani. Később hozzá tesszük a hagymát és a fokhagymát, majd együtt megkapatjuk egy kicsit. Hozzáadjuk a megmosott, meghámozott és felkockázott krumplit és annyi ízzel öntjük fel, ami ellepi. Keverjünk el benne egy leveskockát vagy ízesítsük vegetával.

2. lépés

Ha a krumplik megpuhultak, hozzáöntöm a kukoricát és a tejszínt, majd párszor megkeverjük és éppen hogy felforraljuk. Ekkor ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és ízesítsük a fűszerekkel.

3. lépés

Előveszek egy botmixert, majd nagyjából összeturmixolom. Ha valaki sűrűjével szereti, akkor hagyhatunk benne egész krumplikat és kukoricát. Forrásig főzzük újra, utána kész is.

 

Egyik hobbim a főzés, szeretek új dolgokat kitalálni és kísérletezni a finomságokkal.

Értékelések

(5 / 5)

5 5 2
Értékeld a receptet!

2 személy értékelt

3 636 megtekintés

Kapcsolódó receptek:
  • Fehérboros-tejszínes medvehagyma-krémleves

  • Pezsgős spárga-újhagyma krémleves cipóban

  • Sütőtökkrémleves resztelt csirkemájjal és gombával

  • Cukkini krémleves levesgyönggyel

  • Sütőtökös krémleves

Tápérték információk

1 adagra vonatkozik!

  • Energia

    496 kcal
  • Zsír

    26.5g
  • Szénhidrát

    39.4g
  • Fehérje

    25.8g