Kelbimbófelfújt

2013-03-27
  • Hány főre: 4
  • Előkészítés: 25 perc
  • Főzési/Sütési idő: 25 perc
  • Elkészítés: 50 perc

Az az érdekes, hogy gyerekkoromban utáltam a kelbimbót, rá se tudtam nézni. Idővel aztán megszerettem, de nem tudom mitől vagy miért. A kelbimbós ételek közül az egyik kedvencem ez.

Ezeket szerezd be:

  • 80 dkg Kelbimbó
  • 15 dkg füstölt Szalonna
  • 4 db Tojás
  • 2 evőkanál Zsemlemorzsa
  • 2 dl Tejföl
  • 15 dkg Sajt
  • 1 evőkanál Vaj
  • Bors

1. lépés

A kelbimbót (előkészített gyorsfagyasztott a király nálam) megtisztítjuk, félbe vágjuk, majd sós vízben puhára főzzük. Közben az apróra vágott szalonnát olajon kisütjük.

2. lépés

A főtt kelbimbót leszűrjük és a sült szalonnával összekeverjük. A tepsit vagy egy tűzálló tálat kivajazzuk, beletesszük és egyenletesen eloszlatjuk a szalonnás kelbimbót. A tetejüket megszórjuk a zsemlemorzsa felével.

3. lépés

A tojások sárgáját a maradék zsemlemorzsával, tejföllel, sóval és borssal összekeverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd ezt is a tojássárgás öntetbe keverjük.

4. lépés

Az elkészült öntetet is szépen eloszlatjuk a tepsin, a legtetejére pedig reszelt sajtot szórunk. Előmelegített sütőbe helyezzük az ételünket és körülbelül 20 percen át sütjük, egészen addig amíg a sajt aranybarna nem lesz.

Én vagyok az élő példája annak, hogy egy férfi is szerethet a konyhában főzőcskézni.

Értékelések

(5 / 5)

5 5 1
Értékeld a receptet!

1 személy értékelt

4 547 megtekintés

Kapcsolódó receptek:
  • Rakott brokkoli gazdagon

  • Rakott cukkini sonkával

  • Rakott karalábé

  • Rakott karalábé gazdagon

  • Rakott krumpli-brokkoli kolbászos karajjal

Tápérték információk

1 adagra vonatkozik!

  • Energia

    631 kcal
  • Összes Zsír

    44,7 g
  • Koleszterin

    270 mg
  • Szénhidrát

    24,1 g
  • Cukor

    5,2 g
  • Fehérje

    37,4 g