Sajtos ropi

2015-07-08
  • Hány főre: 2-3
  • Előkészítés: 20 perc
  • Főzési/Sütési idő: 10 perc
  • Elkészítés: 30 perc

Frissen kisütve nagyon finom, ropogós. Egyszerűen nem lehet abbahagyni.

Ezeket szerezd be:

  • 30 dkg liszt
  • 12 dkg vaj
  • 20 dkg gouda sajt (lereszelve)
  • 1 db tojás
  • 2 ek citromlé
  • 2-3 ek tejföl
  • 1 tk só
  • 1 mk cayenne-i bors
  • Lekenéshez:
  • 1 tojásfehérje
  • 2-3 dkg reszelt sajt

1. Lépés

A lisztet keverjük össze a sóval, és a cayenne borssal, majd adjuk hozzá a felkockázott, hideg vajat. Ezután kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a reszelt sajtot, majd adjuk hozzá a tojást, a citromlevet, és két evőkanál tejfölt.

2. Lépés

Ezután gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. Ha szükséges akkor apránként adjunk hozzá még tejfölt, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk.

3. Lépés

Ezután nyújtsuk ki 2-3 mm vastagra a tésztát, majd derelyevágóval (v. éles késsel) vágjuk fel ízlés szerint keskeny, és hosszú csíkokra.

4. Lépés

Ezután kenjük le az előzőleg kissé felvert tojásfehérjével, majd reszeljük rá a sajtot. Végül helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire.

5. Lépés

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 12-15 perc alatt szép pirosra, ropogósra. Én légkeverésnél 160 fokon, 12 percig sütöttem.

6. Lépés

A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd rögtön tálalhatjuk is.

Az ételek elkészítéséhez nem csak megfelelő alapanyagokra, de teljes odaadásra is szükség van.

Értékelések

(5 / 5)

5 5 2
Értékeld a receptet!

2 személy értékelt

3 097 megtekintés

Kapcsolódó receptek:
  • Sokmagos keksz

  • Sajtos virágok

  • Sajtos ropogtatnivaló

  • Pizzás csavart

  • Leveles sajtos rúd

Tápérték információk

1 adagra vonatkozik!

  • Energia

    981 kcal
  • Zsír

    58.7g
  • Szénhidrát

    78.7g
  • Fehérje

    33.7g
  • Koleszterin

    284mg
  • Cukor

    2.5g