Paradicsomos tőkehal steak burgonyával

2013-08-19
Paradicsomos tőkehal steak burgonyával
  • Hány főre: 4
  • Előkészítés: 20 perc
  • Főzési/Sütési idő: 50 perc
  • Elkészítés: 1:10 p

A tőkehalat paradicsomos mártással bolondítottuk meg, mellég pedig steak burgonyát készítettünk.

Ezeket szerezd be:

  • 1 kg Tőkehal
  • 1 kg Steak burgonya
  • 2 db Vöröshagyma
  • 2,5 dl Paradicsompüré
  • 1,5 dl Fehérbor
  • Liszt
  • Olaj
  • Babérlevél
  • 2 gerezd Fokhagyma

1. lépés

Süssük meg a krumplit. Ha kész, szedjük ki. Közben a tőkehalat tisztítsuk meg, szeleteljük fel, majd sózzuk be és lisztben forgassuk meg. Serpenyőben mindkét oldalát olajon süssük meg. Amint elkészültünk ezzel is, szintén szedjük ki.

2. lépés

A visszamaradt olajban fonnyasszuk meg az apróra vágott vöröshagymát, zúzott fokhagymát és a babérlevelet. Mikor az egész megfonnyadt, szórjunk rá egy kevés lisztet, keverjük át, majd öntsük fel borral.

3. lépés

Ahogy hozzáadtuk a bort, úgy máris keverjük bele a paradicsompürét is. Addig rotyogtassuk folyamatos kevergetés mellett, amíg be nem sűrűsödik, vagy legalább sűrűbb állaga nem lesz. Amikor elkészültünk, szedjük a tányérba a burgonyát és a halat, majd öntsük le a paradicsomos-boros mártással.

Én vagyok az élő példája annak, hogy egy férfi is szerethet a konyhában főzőcskézni.

Értékelések

(5 / 5)

5 5 1
Értékeld a receptet!

1 személy értékelt

1,264 megtekintés

Kapcsolódó receptek:
  • Brokkolis tőkehalfilé kuszkusszal és gombával

    Brokkolis tőkehalfilé kuszkusszal és gombával

  • Fokhagymás garnélarák

    Fokhagymás garnélarák

  • Bolognai zabkorpa palacsintából

    Bolognai zabkorpa palacsintából

  • Brokkolis garnélarák

    Brokkolis garnélarák

  • Fehérboros garnélarák

    Fehérboros garnélarák

Tápérték információk

1 adagra vonatkozik!

  • Energia

    679 kcal
  • Összes Zsír

    16,3 g
  • Koleszterin

    138 mg
  • Szénhidrát

    60,8 g
  • Cukor

    8,6 g
  • Fehérje

    64,3 g