Csokis-kávés torta

2012-10-26
Csokis-kávés torta
  • Hány főre: 8
  • Előkészítés: 15 perc
  • Főzési/Sütési idő: 60 perc
  • Elkészítés: 1:15 p

A csokoládé őrület ismét folytatódik nálam, ezúttal egy kis Eszpresszóval kiegészítve, felturbózva.

Ezeket szerezd be:

  • 1 csésze sózott vaj
  • 1 csésze + 2 evőkanál cukor
  • 1 csésze + 2 evőkanál forró eszpresszó kávé (instant is jó)
  • 450 g félédes csokoládé
  • 6 nagy tojás
  • 6 nagy tojás sárgája
  • 10 dkg liszt
  • porcukor

1. Lépés

Melegítsük elő a sütőt 200°C-ra. Vajazzunk ki egy tortaformát, majd béleljük ki sütőpapírral, majd azt is vajazzuk kicsit be, így nem fog leragadni a tészta. Egy nagy lábasban közepes lángon megolvasztjuk a vajat, keverjük össze a cukorral és eszpresszóval, amíg a cukor teljesen feloldódik. Adjuk hozzá csokoládét és lisztet, és keverjük simára. Vegyük le a tűzről és tegyük félre hűlni egy kicsit.

2. Lépés

Verjük fel a tojásokat és a sárgájukat. Gyorsan habverővel keverjük bele a csokis keverékhez. Öntsük a tésztát az előkészített formába, és helyezzük sütőbe. Süssük addig, míg szépen felpuffad körülbelül 1 óra hosszat, de azért nézzük a  tűpróbát. Tegyük félre és hagyjuk kihűlni egy rácson.

 

Tipp: Tálaláskor megszórhatjuk porcukorral, de a tetejét tortabevonóval is bekenhetjük.

 

Egyik hobbim a főzés, szeretek új dolgokat kitalálni és kísérletezni a finomságokkal.

Értékelések

(4.7 / 5)

4.7 5 3
Értékeld a receptet!

3 személy értékelt

2,733 megtekintés

Kapcsolódó receptek:
  • villámgyors csokitorta

    Villámgyors csokis-mandulás torta

  • Kávés-krémsajtos jégkrémtorta

    Kávés-krémsajtos jégkrémtorta

  • Csokoládétorta Gizitől

    Csokoládétorta Gizitől

  • Csokis körtetorta liszt nélkül

    Csokis körtetorta liszt nélkül

  • Isteni csokitorta gyümölcsökkel

    Isteni csokitorta gyümölcsökkel

Tápérték információk

1 adagra vonatkozik!

  • Energia

    698 kcal
  • Zsír

    47 g
  • Szénhidrát

    59.5 g
  • Fehérje

    11.4 g