Póréhagyma krémleves
2013-01-06- Típus: Hagymalevesek, Krémlevesek
- Nehézség: Könnyű
- Hány főre: 4
- Előkészítés: 10 perc
- Főzési/Sütési idő: 30 perc
- Elkészítés: 40 perc
A krémlevesekben az a nagyszerű, hogy tulajdonképpen bármilyen zöldségből készíthetjük, legyen az zeller, répa, gomba, hagyma… és ráadásul nagyon gyorsan elkészül.
Ezeket szerezd be:
- 3 nagy póréhagyma
- 1 kisebb vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 1-2 szem krumpli
- 1 zeller
- 700 ml zöldséglé
- 2 evőkanál olaj
- 4 evőkanál tejszín
- só, bors ízlés szerint
- 1/2 tk őrölt kömény
1. lépés
A póréhagymát megmossuk, meg levágjuk a zöld részét és félretesszük. A fehér részét felkarikázzuk, majd a kis vöröshagymával és a fokhagymával együtt kicsire aprítjuk.
Egy kevéske olajjal feltesszük egy lábasban pirítani, majd egészen megpároljuk. Ha kell tegyünk hozzá egy kis vizet.
2. lépés
Ezután felöntjük a zöldség alaplével, majd beletesszük a megpucolt és kis kockákra vágott burgonyát, a zellert, majd együtt felforraljuk és a zöldségek puhulásáig főzzük. Időközben ízlés szerint ízesítjük sóval, borssal és egy kis őrölt köménnyel.
3. lépés
Legutoljára keverjük hozzá a tejszínt, majd még egyszer felforraljuk. Ha simán szeretjük a levest, akkor fogjunk egy botmixert és az egészet pürésítsük össze. Vágjuk fel a metélőhagyma zöldjét és tálaláskor díszítsük a levest.
Értékelések
(5 / 5)
2 személy értékelt
6 854 megtekintés