Brokkolileves csirkehússal

2012-06-24
  • Hány főre: 2
  • Előkészítés: 15 perc
  • Főzési/Sütési idő: 25 perc
  • Elkészítés: 40 perc

Ezt a receptet egy szilvásváradi nyaraláshoz tudnám kötni. Beültünk egy étterembe és előételként brokkolilevest kértem. Csirkehússal isteni és nagyon tartalmas.

Ezeket szerezd be:

  • 15 dkg Brokkoli
  • 15 dkg Csirkemell
  • 1 evőkanál Liszt
  • 1,5 dl Tejszín
  • Bors
  • Ételízesítő
  • 2 evőkanál Olívaolaj

Előkészítjük az alapanyagokat. A csirkemellet kicsi kockákra vágjuk, a brokkolit pedig rózsáira szedjük szét.

1. lépés

A csirkehúst forró olajon kicsit megpirítjuk, majd a brokkolit is hozzáadjuk és pár percig azt is pirítjuk. Ezután 1 evőkanál liszttel szórjuk meg és öntsük fel annyi vízzel, amíg a brokkolit teljesen ellepi. Ha ezzel is megvolnánk, megfűszerezzük. Sózzuk, borsozzuk ízlésünknek megfelelően, ételízesítőt tegyük bele. Ennél a pontnál kóstoljátok folyamatosan.

2. lépés

Innen már jók vagyunk. Puhára főzzük a csirkemellet és a brokkolit, majd 1,5 dl tejszínnel besűrítjük. Az egészet felforraljuk újból és már mehet is a tányérba.

Én vagyok az élő példája annak, hogy egy férfi is szerethet a konyhában főzőcskézni.

Értékelések

(4.5 / 5)

4.5 5 2
Értékeld a receptet!

2 személy értékelt

3 957 megtekintés

Kapcsolódó receptek:
  • Fehérboros-tejszínes medvehagyma-krémleves

  • Pezsgős spárga-újhagyma krémleves cipóban

  • Sütőtökkrémleves resztelt csirkemájjal és gombával

  • Cukkini krémleves levesgyönggyel

  • Sütőtökös krémleves

Tápérték információk

1 adagra vonatkozik!

  • Energia

    332 kcal
  • Összes Zsír

    19,9 g
  • Koleszterin

    75 mg
  • Szénhidrát

    12 g
  • Cukor

    2,5 g
  • Fehérje

    26,4 g