Kivis pite körtével

2013-03-22
Kivis pite körtével
  • Hány főre: 6-8
  • Előkészítés: 25 perc
  • Főzési/Sütési idő: 40 perc
  • Elkészítés: 1:5 p

A kivi finom fanyarkás íze nagyon jó kiegészíti a vilmoskörte ízét. Én akkor szoktam készíteni, amikor a körtefánk megérik. Készíthetjük még almával és savanykásabb gyümölcsökkel.

Ezeket szerezd be:

  • 250 g liszt
  • 12 dkg vaj
  • 100 g kristálycukor
  • 300 ml tej
  • 3 tojássárgája
  • 4-5 körte
  • 4-5 kivi
  • 1 evőkanál körtepálinka
  • citromlé

1. lépés

Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra, majd vajazzuk ki a tetszőleges méretű piteformánkat. Szitáljuk össze a 200 g lisztet egy kis sóval, majd morzsoljuk bele 100 g vajat és öntsünk hozzá körülbelül fél dl vizet vagy tejet. Jól gyúrjuk össze, majd kicsit tegyük hűtőbe pihenni. Utána nyújtsuk ki a tésztát, majd nyomkodjuk bele a formába. Az alját szurkáljuk meg, majd fedjük be alufóliával és 20 perc alatt süssük meg.

2. lépés

Egy lábasban felforralunk 300 ml tejet. Egy tálban habosra keverünk 3 tojássárgáját, 100 g cukorral, 5 dkg liszttel. A keveréket jól összekeverjük, majd beleöntjük a meleg tejbe és csomómentesre keverjük. Körülbelül 2-3 percig folyamatosan kavarjuk, hogy közben hűljön és sűrűsödjön.

3. lépés

A körtét és a kivit megmossuk, majd mindkettőt meghámozzuk és kis szeletekre vágjuk. Citromlével meglocsoljuk, s elrendezzük a sült tésztában (egy kis kivit félrehagyunk). A tejes krémben elkeverjük a körtepálinkát, majd az egészet a gyümölcsökre öntjük és elsimítjuk. Visszatesszük a sütőbe 5 percre, 220°C-ra. Ha lejárt az idő, kivesszük a süteményt, a tetejét a maradék kivivel díszítjük.

Igény szerint leszórjuk pirított mandulával vagy kókuszreszelékkel.

 

Egyik hobbim a főzés, szeretek új dolgokat kitalálni és kísérletezni a finomságokkal.

Értékelések

(5 / 5)

5 5 2
Értékeld a receptet!

2 személy értékelt

1,804 megtekintés

Kapcsolódó receptek:
  • Fordított szilva torta

    Fordított szilvás piskóta

  • Tejes pite mandulalisztből

    Tejes pite mandulalisztből

  • Szilvás túrótorta

    Szilvás túrótorta

  • Málnás-mandulás torta

    Málnás-mandulás torta

  • Málnás-csokis mousse torta

    Málnás-csokis mousse torta

Tápérték információk

1 adagra vonatkozik!

  • Energia

    425 kcal
  • Zsír

    5.8g
  • Szénhidrát

    87.6g
  • Fehérje

    8.8g