Zöldborsós brassói sütőben sült krumplival

2015-02-27
  • Hány főre: 2
  • Előkészítés: 40 perc
  • Főzési/Sütési idő: 30 perc
  • Elkészítés: 1:10 p

A brassóit egy kicsit újragondoltam, és zöldborsóval megbolondítottam. Sertés szűzpecsenyét választottam, mert annak nem kell csak pár perc sütés, így az egész ebédkészítés a krumplisütéssel együtt nem tartott egy bő óránál tovább.

Ezeket szerezd be:

  • 1 kisebb sertés szűzpecsenye
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • 40 dkg zöldborsó
  • 2 ek olívaolaj
  • 6-8 szem krumpli
  • só (ízlés szerint)
  • 3-4 ek olívaolaj

1. lépés

A szűzpecsenyét vágjuk fel kisebb kockára. A fokhagymát vágjuk fel apróra. A zöldborsót vegyük ki a fagyasztóból, és szobahőmérsékleten hagyjuk felengedni. Friss zöldborsóval is készíthetjük, úgy még finomabb lesz.

2. lépés

A felkockázott szűzpecsenyét enyhén sózzuk, és borsozzuk meg, majd keverjük össze, és hagyjuk kb. 15 percig állni, hogy az ízek átjárják. Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a befűszerezett húst, és kezdjük el párolni.

3. lépés

Amikor már kezd kifehéredni, adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, és pároljuk 5-6 percig. Ezután adjuk hozzá a zöldborsót, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és pár perc alatt süssük zsírjára. Tálalásig tartsuk melegen.

4. lépés

A krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra. Ezután enyhén sós vízben, pár perc alatt, főzzük félpuhára, majd szűrjük le, és hagyjuk kicsit hűlni. Az olajat keverjük össze ízlés szerint sóval, majd öntsük rá a félpuhára főzött krumplira. Ezután kézzel, óvatosan forgassuk össze.

5. lépés

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd terítsük el rajta az olajjal összekevert krumplit. Helyezzük be a sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra.

6. lépés

Tálaláskor tegyük a tányérra a sült krumplit, majd kanalazzuk rá a zöldborsós brassóit, szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel, és úgy kínáljuk.

Az ételek elkészítéséhez nem csak megfelelő alapanyagokra, de teljes odaadásra is szükség van.

Értékelések

(5 / 5)

5 5 1
Értékeld a receptet!

1 személy értékelt

3 656 megtekintés

Kapcsolódó receptek:
  • Brassói aprópecsenye

Tápérték információk

1 adagra vonatkozik!

  • Energia

    1,216 kcal
  • Zsír

    48.8g
  • Koleszterin

    122mg
  • Szénhidrát

    139.8g
  • Cukor

    11g
  • Fehérje

    59.5g