Kapros salátaleves

2013-04-11
  • Hány főre: 4
  • Előkészítés: 15 perc
  • Főzési/Sütési idő: 50 perc
  • Elkészítés: 1:5 p

A kapros salátalevest ehetjük jó forrón, de akár kihűlve is. Nyáron például egy kiváló hideg étel.

Ezeket szerezd be:

  • 2 fej Saláta
  • 4 db Tojás
  • 2 gerezd Fokhagyma
  • 1,5 csokor Kapor
  • 1 evőkanál Ecet
  • 2,5 dl Tejföl
  • 2,5 evőkanál Liszt
  • Csipetnyi Fehérbors
  • 1 db Vöröshagyma

1. lépés

A salátát szedjük szét leveleire, mossuk meg jól és tépkedjük szét apró kis darabokra. A kicsire szétszedett salátát, a felaprított vöröshagymát és a fokhagymanyomón passzírozott fokhagymát tegyük bele körülbelül 1,2 liter forrásban lévő vízbe, majd sózzuk meg ízlés szerint és 30 perc alatt főzzük puhára.

2. lépés

Amíg fő a saláta, addig fehérborssal és az apróra vágott kapor felével szórjuk meg. 30 perc letelte után vegyük le a tűzről a salátalevest. Vegyünk elő egy másik edényt, amiben lisztből és tejfölből habarást készítünk.

3. lépés

Az elkészült habarást jól belekeverjük a levesbe, majd az egészet újból forrásig hevítjük. Forrásnál beletesszük a keresztbe felvágott kemény tojásokat, az ecetet, sót, és a maradék kaprot is. Kis lángra vesszük és még 5-10 percig még egybe főzzük.

Én vagyok az élő példája annak, hogy egy férfi is szerethet a konyhában főzőcskézni.

Értékelések

(5 / 5)

5 5 1
Értékeld a receptet!

1 személy értékelt

5 144 megtekintés

Kapcsolódó receptek:
  • Fehérboros salátaleves baconnal és sonkával

Tápérték információk

1 adagra vonatkozik!

  • Energia

    246 kcal
  • Összes Zsír

    15,7 g
  • Koleszterin

    186 mg
  • Szénhidrát

    18,3 g
  • Cukor

    5,8 g
  • Fehérje

    11,3 g

Kommentek

  • Cugetator

    Jó leves a salátaleves. A tojást viszont a zöldleveles levesekbe nem külön főtten szoktuk beletenni, hanem legvégül csobbantjuk bele, hagyjuk egy percet főni, majd félrehúzzuk a levest a tűzről. Pár perc alatt a tojás megkeményedik és a salátaleves ízéből is átvesz. Más az állaga, a vonzereje – salátába, spenótlevesbe így dukál.