Mángold töltike recept

2014-01-20
  • Hány főre: 4
  • Előkészítés: 20 perc
  • Főzési/Sütési idő: 40 perc
  • Elkészítés: 60 perc

A mángold még késő ősszel is szépen zöldellt a kertbe. Ha letakarjuk avarral télire, már tavasszal bőven hozza a leveleket, ellátva minket ismét egészen őszig.
Nagyon jól használható, mert bír a spenót és a káposztafélék tulajdonságaival, így bátran kísérletezhetünk vele.

Ezeket szerezd be:

  • Töltelék:
  • 50 dkg darált hús
  • 1 tk. só
  • őrölt bors
  • 1 kis fej hagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 egész tojás
  • 1 púpozott tk. pirospaprika
  • 1/2-3/4 csésze rizs, (2 dl-es csészében mérve)
  • 1 csapott kk. majoránna
  • Szaft:
  • 1 közepes hagyma
  • olaj
  • 1-2 tk. pirospaprika
  • 1-2 tk. liszt (sűrítés céljából)
  • 2-3 babérlevél
  • rozmaring
  • víz
  • Amire még elengedhetetlenül szükségünk van:
  • mángold levelek (ahány tölteléket szeretnénk)

1. Lépés

A darált húst sózzuk, borsozzuk, tegyük bele a majoránnát és pirospaprikával ízesítsük. Beleütjük a tojást, az apróra vágott hagymát, a zúzott vagy apróra vágott fokhagymát. Az előzőleg félig megfőzött rizst is adjuk hozzá.( kb. 20 perc előfőzés, kevés sóval, annyi vízzel, hogy ellepje. Ha nem issza be a vizet főzés közben, szűrjük és csepegtessük le)

2. Lépés

A mángoldot alaposan mossuk meg, hagyjuk lecsepegni és vágjuk ki a vastagabb szárrészt a levelek végén, éppen úgy, mint amikor töltött káposztát készítünk.
Tegyünk bele valamennyi tölteléket, mely mennyiséget a levél mérete tesz függővé.

3. Lépés

Közben vágjuk apróra a nagyobb hagymát. Pirítsuk meg kevés sóval olajon, szórjuk meg pirospaprikával, mint a pörkölteknél szoktuk, engedjük fel kevés vízzel, liszttel sűrítsük a szaftját, majd még tegyünk hozzá vizet, ezt követően rendezzük bele a töltelékeket.

4. Lépés

A maradék leveleket vágjuk fel és szórjuk rá ill. közé.
Tegyük bele a babért és szórjuk meg rozmaringgal, majd főzzük puhára.
Melegen tejföllel, friss kenyérrel tálaljuk.

 

Tipp:
A mángold leveleket nem ajánlanám előfőzni, mert akkor képlékenyebb, így kicsit nehezebb betölteni, de nem lehetetlen! Ha marad ki töltelék, simán gombóccá formázva tegyük a töltelékek közé!

 

Sütni-főzni, szívvel-lélekkel

Értékelések

(5 / 5)

5 5 1
Értékeld a receptet!

1 személy értékelt

2 736 megtekintés

Kapcsolódó receptek:
  • Chilis túrókrémmel töltött paprika és paradicsom

  • Túrókrémmel töltött paprika és paradicsom bruschettával

  • Töltött krumpli, paradicsom és paprika brokkolival

  • Sertésmájkrémmel és ordasajttal töltött gombafejek

  • Chilis-medvehagymás vajkrémmel töltött paprika baconbe

Tápérték információk

1 adagra vonatkozik!

  • Energia

    593 kcal
  • Zsír

    39.4g
  • Szénhidrát

    37.6g
  • Fehérje

    20.3g
  • Koleszterin

    118mg
  • Cukor

    2.2g