Békakirályfi desszert

2014-05-20
  • Hány főre: 6
  • Előkészítés: 40 perc
  • Főzési/Sütési idő: 0 perc
  • Elkészítés: 40 perc

A kislányom névnapjára szerettem volna valami ötletes sütit vinni a kis osztálytársainak, hogy együtt ünnepeljenek, így esett a választásom a békaseregre :)

Ezeket szerezd be:

  • 500 g darált keksz
  • 10 dkg margarin
  • porcukor ízlés szerint
  • illetve annyi langyos tej (kb. 1-2 dl között) , hogy gyúrható formázható állagú legyen
  • A kakaós felébe:
  • 2 ek. kakaó
  • rumaroma (opcionálisan)
  • A zöld felébe:
  • dió vagy mandula aroma
  • valamint kevés zöld ételfesték

1. Lépés

A darált kekszet összegyúrjuk a puha margarinnal, a porcukorral és a tejjel, majd ketté vesszük. Az egyik felébe kakaót teszünk és rumaromát, a másikba a dió vagy mandula aromát ill. a színezőt.

2. Lépés

A zöldből tenyérnyi köröket formázunk, egyenletesen kilapítva. A kakaósból kisebb diónyi darabot teszünk a zöld korong közebébe.
Ezután a zöldet szépen ráhajtjuk, megnyomkodjuk, formázzuk.

3. Lépés

Egy kés segítségével szájat vágunk, hátul pedig két metszéssel készítjük el a lábakat.
Szegfűszegből vagy gyöngyből szemeket készítünk, a mandula vagy mogyoró pedig a szájába kerül, abból lesz a nyelvecskéje. :)

Ötletelés:
Amennyiben marad ki alapanyagunk-nekem legalább is maradt-, készíthetünk keksz golyócskákat különböző díszítő elemekbe forgatva.
Ami lehet színes kókuszreszelék, tört mandula forgács vagy szintén tört szeletelt mogyoróba.
Ez esetben vagy gyúrjunk egy kevés lekvárt a tésztához, hogy ráragadjon, vagy a kész golyókat forgassuk át először lekvárba,
csak aztán a díszítő elemekben :)
Helyezzük Őket muffin papírra és készen is van a gyerekek és szülők
nagy örömére a sok finomság! ;)

 

Sütni-főzni, szívvel-lélekkel

Értékelések

(5 / 5)

5 5 2
Értékeld a receptet!

2 személy értékelt

4 364 megtekintés

Kapcsolódó receptek:
  • Zabkekszes-málnahabos torta

  • 3bit szelet

  • Keksztekercs rumos-kókuszos töltelékkel

  • Gomba desszert

  • Shrek szelet

Tápérték információk

1 adagra vonatkozik!

  • Energia

    476 kcal
  • Zsír

    28.1g
  • Szénhidrát

    51.6g
  • Fehérje

    6.8g
  • Koleszterin

    4mg
  • Cukor

    12.8g