Barackos-szegfűszeges brownie

2012-04-09
  • Hány főre: 4-6
  • Előkészítés: 15 perc
  • Főzési/Sütési idő: 25 perc
  • Elkészítés: 40 perc

A brownie úgy ismert, mint a kis csokis, amerikai kedvenc, viszont ezt a fajta receptet is számtalan verzióban lehet elkészíteni. Mikor éppen megérett a hátsó kertben lévő sárgabarackfánk, gondoltam, hogy kipróbálom a megszokott receptet ezzel a gyümölccsel. Az eredmény fenséges, amit utólag egy kis szegfűszeggel bátorítottam.

Ezeket szerezd be:

  • 10 dkg liszt
  • 1 tábla étcsoki
  • 25 dkg vaj
  • 10 dkg kristálycukor
  • 10 dkg barna cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 3 tojás
  • 1 csésze apró dió
  • 4 ek kakaópor
  • csipet só
  • 1 kiskanál őrölt szegfűszeg
  • 3-4 nagy barack (befőtt is lehet)

Elkészítés

1. A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük. Az étcsokoládét vízgőz felett megolvasztjuk, majd félretesszük.

2. Az olvasztott vajat a cukrokkal habosra keverjük, a tojásokat felverjük, majd a vajhoz keverjük, beleszórjuk a diót és jól összedolgozzuk. A felolvasztott csokoládét, a lisztet, a kakaót, a sütőport, a szegfűszeget is hozzáöntjük.

3. Elővesszük a barackbefőttet vagy a friss barackokat, és kis kockákra vágjuk a gyümölcsöket. Egy tepsit vajazunk és lisztezünk, majd kibéleljük sütőpapírral is, arra öntjük rá a tésztát, majd a tetejére szórjuk a barackokat. Sütőbe tesszük és 20-25 perc alatt készre sütjük (vagy tűpróbáig).

Kis kockákra vágva tálaljuk.

Egyik hobbim a főzés, szeretek új dolgokat kitalálni és kísérletezni a finomságokkal.

Értékelések

(5 / 5)

5 5 3
Értékeld a receptet!

3 személy értékelt

3 165 megtekintés

Kapcsolódó receptek:
  • Lisztmentes brownie

  • Diétás csokis brownie

  • Brownie torta recept

  • Babos brownie

  • Meggyes brownie