Citromhabos cupcake

2012-04-19
  • Hány főre: 4
  • Előkészítés: 20 perc
  • Főzési/Sütési idő: 20 perc
  • Elkészítés: 40 perc

Egy kis fondorlattal tegyük izgalmassá az alap cupcake receptünket. Ezt a receptet minden ínyenc figyelmébe ajánlom.

Ezeket szerezd be:

  • 30 dkg liszt
  • 2+4 tojás
  • 15 + 15 dkg cukor
  • 12 dkg vaj
  • 3 evőkanál citromlé
  • 1 reszelt citrom héja
  • 1 negyed csomag sütőpor
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 dl tej

Recept elkészítése

1. A sütőt melegítsük elő 180°C-ra. Készítsük elő a muffin papírokat és sorakoztassuk a tepsibe, vagy vegyük elő a cupcake formákat és vajazzuk ki.

2. 2 tojást és az első adag cukrot keverjük fel, majd szépen sorban adjuk hozzá a többi hozzávalót. Egy mixerrel simára keverjük el a tészta hozzávalóit, semmi se látszódjon benne.

3. Tegyük sütőbe, majd 20 perc alatt süssük készre. A maradék tojásból és a maradék cukorból kemény habot verünk, amihez hozzáteszünk még egy kis reszelt citromhéjat, majd addig verjük, ameddig kis csúcsokat nem tudunk formálni belőle. Amikor a habban már megállt a kanál, vegyük szépen sorjába a süteményeket és egy krémnyomó habzsákkal nyomjunk kis bárányfelhőket a tetejére. Ha mindegyik megvan, vegyük elő a házi karamellpisztolyunkat és kicsit pörköljük meg a tetejét. Végül szúrjuk meg egy kis reszelt citromhéjjal.

Fogás: Cimkék: Hozzávalók: , , , , , , ,

Egyik hobbim a főzés, szeretek új dolgokat kitalálni és kísérletezni a finomságokkal.

Értékelések

(3.8 / 5)

3.8 5 9
Értékeld a receptet!

9 személy értékelt

11 363 megtekintés

Kapcsolódó receptek:
  • Pisztáciás cupcake

  • Oreo cupcake recept

  • Kávés cupcake recept

  • Princess cupcake

  • Mandulás-kókuszos cupcake